Köszöntünk az újraalakult Haladás Kézilabda hivatalos weboldalán. Szakosztályunk az 1919 óta aktívan működő,  hamarosan száz éves jubileumát ünneplő Szombathelyi Haladás kiemelt látványsportágaként tevékenykedik.  A Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb gyermeklétszámával rendelkező sportklubjaként, a kézilabda területén is igyekszünk követni az évtizedek óta meglévő egyesületi hagyományokat és tradíciókat.  A vadonatúj komplexum megépülésével sportolóink kiváló körülmények , és a legmodernebb feltételek mellett versenyezhetnek.  Szakmai munkát végzünk a női és a fiú szakág utánpótlásában, valamennyi korosztály számára biztosítani tudjuk a feltételeket a szivacskézilabdától egészen a felnőtt együttesig.


A zöld-fehér színek egyet jelentenek a sport iránti alázattal, a mindennapos mozgással, a versenyzés valamennyi  fény és árnyék oldalával.  Rohanó világunkban klasszikus csapatsportként a kézilabda szerepe felértékelődik, így élen járunk az érték-, és közösségteremtésben.  Halisnak lenni egy életérzés, egy különleges feeling.   Hiszünk a kézilabda varázsában, a fair playben, és a tisztességes versenyszellemben! 

Dolgozzunk együtt, dolgozzunk a kézilabdáért! 

 

 

Az első ilyen szombathelyi kezdeményezés városon belül, ahol az iskolák mérhetik össze kézilabda tudásukat. Értékes nyereményekkel gazdagodhat a bajnok csapat! Szent Márton  Városi Kézilabda Torna a HALADÁS rendezésében!

.

Ügyesen bánsz a labdával? Szeretnél Te lenni a következő Görbicz Anita, vagy Iváncsik Gergő? Akkor nálunk a helyed! Próbáld ki minél  előbb Vas Megye egyik legnagyobb klubbjában! 

Legfrissebb interjúnk

A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium valamint a Haladás VSE Kézilabda már tavaly is sikeres együttműködéssel vezette be a legkisebb korosztályok számára elérhető kézilabda foglalkozásokat.  Simon Krisztina vezérletével szinte áradnak a gyerekek az edzésekre, ahol  a védekezés keménységét,  és a támadások alapjait is megtanulhatják oly sok minden más mellett.  A hosszú éveken keresztül kiváló pedagógusként tevékenykedő edzőnk elsősorban a játék megkedveltetésében látja a sikerek forrását, hitvallása szerint gyermek és gyermek között nem szabad különbséget tenni.   Mivel valamennyien szeretik a labdát és a mozgást a kulcsszavak a sikerélmény és a játékosság.  A lelkes edzőt egy tréningen zavartuk meg szezonkezdő villáminterjú elejéig.

Bővebben...:

Régebbi interjúk

A csapat acélosítása idén is kiemelten fontos, de tavaly sem fukarkodott az erősítésekkel a Haladás VSE női kézilabda szakosztálya, jóllehet a remek igazolások akkor és ott a pályán nem realizálódtak eredmények szintjén.  A Szegedtől átcsábított Szabó Janka azonban továbbra is teljes fordulatszámon a vasi gárdáért dolgozik, és a zsenge kora ellenére már rutinosnak számító játékos bizakodva néz a jövőbe.  A korábban Szekszárdon, Dunaújvárosban és Szegeden is megforduló irányító  jócskán lökhet a csapat szekerén,  hiszen kreativitására,  játékintelligenciájára ebben a mezőnyben nagy a kereslet.  A tehetséges játékos honlapunknak adott villáminterjújában az itt eltöltött időszakról, a felkészülésről, és az előttünk álló idényről sem rejtette véka alá véleményét.

Bővebben...:

Események

 

 

 

Go to top