A bajnoki küzdelmekben kulcsfontosságú tényezőnek ígérkezik, hogy hazai mérkőzéseken mennyire tudunk majd dominálni, illetve a komfortzónából kiszakadva idegenben meglesz-e az a plusz, ami szükséges a végelszámoláshoz. Serdülő és ifjúsági csapatunknál is a sorsolás talán a pontvadászat második részében kegyesebb hozzánk, ergo joggal reménykedhetünk egy kiugró eredményben. A statisztikák alapján mindkét gárdában közös pont, hogy a védekezés volt az erősség, valamint a két csapatra vetítve a tavalyi összehasonlításban is eredményesebb volt a kapusteljesítmény. A hátsó alakzat stabilitásán továbbra is dolgozni kell, egy combos, még ennél is agresszívabb védekezés még többet hozhat majd a konyhára. Támadásban serdülőinknek, és ifjúsági alakulatunknak is megvoltak a húzóemberei, akik túlnyomórészt nagyobb sérülések nélkül magas színvonalon játszották végig a félszezont. Az állandóság végett, fontos, hogy jó formában legyenek az alapozást követően, és gólokban/mutatókban hasonlóan jól muzsikáljanak tavasszal, mint tették azt az ősz folyamán. Fiatal edzőnk, Huszár Benjámin kérdésünkre beavatja olvasóinkat néhány kulisszatitokba is:

"Ezen a szinten már meghatározó a rendszeres és állandó munka. A mérkőzésterhelés során azok a kézilabdázók tudnak jól teljesíteni, akik állandóan elvégzik a szükséges gyakorlatokat, magas hőfokon teljesítenek az edzéseken is. A legtöbb játékos vitathatatlanul nagy fejlődésen ment keresztül, mert egészen más mentalitással dolgoznak a hétköznapokban. Tehetséges kézilabdázóink vannak, remélem, hogy elkezdenek hinni magukban, mert bárkit megtudunk verni a bajnokságban. Mentálisan még jócskán van hova fejlődni, egy egészséges önbizalom sokat jelenthet. Ebben éreztem egy kicsit hiányt, voltak olyan kulcsfontosságú mérkőzések, ahol ha jobban hiszünk magunkban, most dobogón állhatnánk. A sportban természetesen nincs ha, de a megfelelő következtetéseket levontuk. Úgy gondolom hogy a végére érett össze a játék és a csapat, a második félévben kiegyensúlyozottabbak leszünk és harcolunk a minél jobb helyezésért. Őrült mérkőzések várhatóak, egész biztosan szükségünk lesz a hazai publikum támogatására is"

Mátés István szintén elégedetten tekinthet vissza a közelmúlt eseményeire

"Három pilléren nyugszik ifjúsági csapatunk kiváló teljesítménye. Idén tisztességesen tudtunk felkészülni, jött a Cell Cup lehetőség, valamint az edzőmérkőzések is. Az is előnyünkre vált, hogy több olyan ifjúsági korú játékos érkezett a helyi felsőoktatásba, akik tanulmányaik, életkoruk folytán a felnőtt csapat mellett nálunk is tudtak játszani. Természetesen ez nem mindig volt ilyen egyértelmű, hiszen az elején, amíg Tutti Kata a felnőtteknél nem érkezett beállóba, addig a Gősi Lucának hatvan percen keresztül fel kellett játszania, így nálunk nem lehetett igazából bevetni. Hasonló volt a helyzet a Schuszter Nikivel, Büki Angyalkával is. Biztos vagyok benne, ha ők vannak végig a Dorog elleni találkozón nyerhetünk, és tisztán a másodikak vagyunk. A harmadik pedig, hogy a tavalyhoz képest rendszeresebben, szisztematikusabban tudtunk edzeni, mert ennek megvoltak az infrastrukturális lehetőségei is. Várakozáson felül teljesítettünk, ezt jól fémjelzi a csapat helyezése. Ettől függetlenül azért akad bennem hiányérzet, Szekszárdon mindössze egy hajszálon múlott a pontszerzés, míg a fent említett Dorog ellen idegenben is az utolsó pillanatokig volt sanszunk. A védekezésünkkel hellyel közzel elégedett vagyok, relatív stabil lábakon álltunk az ősszel. Ebben természetesen valamennyi kulcsjátékosunknak szerepe van, de nem szabad kiélezni egy-két emberre, mindenki tudott jócskán hozzátenni. Büszke vagyok a játékosaimra. Hazai pályán különösen meggyőzőek voltunk, idehaza valamennyi mérkőzésünket megnyertük. Megpróbálunk tavasszal felkapaszkodni a dobogóra, ehhez azonban extra teljesítmények mellett szükségünk lesz lelkes szimpatizánsainkra is."

Legfrissebb interjúnk

A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium valamint a Haladás VSE Kézilabda már tavaly is sikeres együttműködéssel vezette be a legkisebb korosztályok számára elérhető kézilabda foglalkozásokat.  Simon Krisztina vezérletével szinte áradnak a gyerekek az edzésekre, ahol  a védekezés keménységét,  és a támadások alapjait is megtanulhatják oly sok minden más mellett.  A hosszú éveken keresztül kiváló pedagógusként tevékenykedő edzőnk elsősorban a játék megkedveltetésében látja a sikerek forrását, hitvallása szerint gyermek és gyermek között nem szabad különbséget tenni.   Mivel valamennyien szeretik a labdát és a mozgást a kulcsszavak a sikerélmény és a játékosság.  A lelkes edzőt egy tréningen zavartuk meg szezonkezdő villáminterjú elejéig.

Bővebben...:

Régebbi interjúk

Szemtelenül fiatal jobbszélső költözött Szombathelyre, hogy aztán játékával tanyát is verjen a város hagyományos sportegyesületében. Rábai Alexandrát Mosonmagyaróvárról igazolta a Hali, ahol a kézilabdázó tavaly ebben az osztályban bajnoki címet ünnepelhetett. Idén is sokat várnak tőle a vasi megyeszékhelyen, elsősorban dinamizmusa hozhat a „konyhára”. Egyesületünk a nehéznek ígérkező pontvadászatban sem söpri szőnyeg alá a fiatalítás kérdését, a keret idén az átlagéletkort tekintve közel dobogós lehetne. A versenysport azonban a pontokról szól, így Alexandra számára is a kihívás elsősorban az eredményes szereplés lesz majd.

Bővebben...:

Események

 

 

 

Go to top