Köszöntünk az újraalakult Haladás Kézilabda hivatalos weboldalán. Szakosztályunk az 1919 óta aktívan működő,  hamarosan száz éves jubileumát ünneplő Szombathelyi Haladás kiemelt látványsportágaként tevékenykedik.  A Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb gyermeklétszámával rendelkező sportklubjaként, a kézilabda területén is igyekszünk követni az évtizedek óta meglévő egyesületi hagyományokat és tradíciókat.  A vadonatúj komplexum megépülésével sportolóink kiváló körülmények , és a legmodernebb feltételek mellett versenyezhetnek.  Szakmai munkát végzünk a női és a fiú szakág utánpótlásában, valamennyi korosztály számára biztosítani tudjuk a feltételeket a szivacskézilabdától egészen a felnőtt együttesig.


A zöld-fehér színek egyet jelentenek a sport iránti alázattal, a mindennapos mozgással, a versenyzés valamennyi  fény és árnyék oldalával.  Rohanó világunkban klasszikus csapatsportként a kézilabda szerepe felértékelődik, így élen járunk az érték-, és közösségteremtésben.  Halisnak lenni egy életérzés, egy különleges feeling.   Hiszünk a kézilabda varázsában, a fair playben, és a tisztességes versenyszellemben! 

Dolgozzunk együtt, dolgozzunk a kézilabdáért! 

 

 

Az első ilyen szombathelyi kezdeményezés városon belül, ahol az iskolák mérhetik össze kézilabda tudásukat. Értékes nyereményekkel gazdagodhat a bajnok csapat! Szent Márton  Városi Kézilabda Torna a HALADÁS rendezésében!

.

Ügyesen bánsz a labdával? Szeretnél Te lenni a következő Görbicz Anita, vagy Iváncsik Gergő? Akkor nálunk a helyed! Próbáld ki minél  előbb Vas Megye egyik legnagyobb klubbjában! 

Tóth Vivien igencsak fontos láncszeme serdülő együttesünknek, mind fizikálisan, mind technikailag sokat képes a közösbe belerakni. A Haladás Évzáró Bankettjén elismerést is nyert sportolónk mindig a maximumát akarja nyújtani a pályán, csillapíthatatlan a győzelmi éhsége. A fiatal játékos kezdősebessége sokat hoz a konyhára, bátran megjátssza az egy az egyeket, így gyakran előnyt teremt társainak is.Vivi idén kettős terhelésnek van kitéve, ugyanis a serdülő mérkőzések közel ötven perce mellett még az ifjúsági csapatban is a húzóemberek közé tartozik.

A belső posztokon amúgy is kevés a variációs lehetőség, így az alapemberekre komoly állóképességi terhelés nehezedik. Huszár Benjámin tanítványa nagy hangsúlyt fektet a futásokra, a felméréseken korosztályában és az idősebbeknél is rendszeresen az élen végez. Kézilabdázónk meglehetősen eredménycentrikus, ritkán elégedett magával, nincs ez másképp a hétvégi mérkőzések után sem.

"Minden találkozóra úgy készülünk, hogy nyerni szeretnék. Sokszor természetesen tisztában vagyunk a realitásokkal, de az az alapelvem, hogy mindig a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtani. Egy összecsapáson többnyire az a legjobb alakulat, amelyik éppen rendelkezésre áll, nem szabad foglalkozni a sérülésekkel, és egyéb korlátokkal. A pályán és a magánéletben is segítjük egymást a lányokkal, minden problémát megbeszélünk. Igyekszem a teljesítményemmel kiemelkedni, mutatni a többieknek, hogy a legnehezebb pillanatokban is számíthatnak ránk. Egységes a csapatunk, és sokan vannak, akik a fejlődésért nem sajnálnak szabadidőt, munkát feláldozni. Egy csónakban kell eveznünk, ha jó az öltözői hangulat, az a pályán is testet ölt. Az első tavaszi hétvégén a serdülő csapattal ugyan győztünk, de nem szabad elkényelmesedni, hiszen ellenfelünk eddig nem éppenséggel vitézkedett a bajnokságban, sereghajtók jelenleg is. Az első negyedórában akadozott a gépezet, nehezen melegedtünk be üzemi hőfokra. Később már gördülékenyebben játszottunk, de nem vagyunk képmutatóak, tudjuk, hogy például a hétvégi ETO elleni mérkőzésen mindez kevésnek bizonyult. Jobban, keményebben, célratörőbben játszottunk, viszont az ellenfél jól felkészült belőlünk, és taktikusan védekeztek. Az első  ifjúsági mérkőzést nagyon sajnálom, elvégre óriási lehetőséget szalasztottunk el, innentől fogva reálisan nézve a dobogó sorsa már nem a mi kezünkben van. Természetesen hosszú még a bajnokság, a többiek is hibázhatnak, de rögtön az első tavaszi fordulóban bizonyítani szerettünk volna.  Szerencsére a második fordulóban sikerült kozmetikázni. Éppenséggel ez most nem úgy alakult, viszont dolgozunk tovább, és a cél az őszi jó szereplés megismétlése. Nincs idő elemezgetni, már a következő feladat lebeg a szemünk előtt.

A fiatal sportoló az edzések intenzitásáról, a gyakorlásról sem rejtette véka alá véleményét.

" Változatos tréningek vannak,  aki hetente részt vesz az összesen, azért jó eséllyel fejlődik. Természetesen kell a pluszmunka is, kiskoromtól fogva sokat gyakorlok otthon.  A mai sportág alapja már utánpótlás szinten is az állóképesség, hiszen a technikai elemeket ezen a szinten el tudják sajátítani a kézilabdázók. Persze ez is gyakorlás kérdése, minden nap kell foglalkoznod a sportággal, ha igazán fejlődni akarsz.  A  hozzám a legközelebb a képességfejlesztő tréningek, és persze a labdás edzések állnak.  Számomra ez kikapcsolódás, nem tekintem megerőltetőnek.  Élvezem, hogy sportolhatok, a hétvégi mérkőzések pedig mindig különlegesek."

Legfrissebb interjúnk

A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium valamint a Haladás VSE Kézilabda már tavaly is sikeres együttműködéssel vezette be a legkisebb korosztályok számára elérhető kézilabda foglalkozásokat.  Simon Krisztina vezérletével szinte áradnak a gyerekek az edzésekre, ahol  a védekezés keménységét,  és a támadások alapjait is megtanulhatják oly sok minden más mellett.  A hosszú éveken keresztül kiváló pedagógusként tevékenykedő edzőnk elsősorban a játék megkedveltetésében látja a sikerek forrását, hitvallása szerint gyermek és gyermek között nem szabad különbséget tenni.   Mivel valamennyien szeretik a labdát és a mozgást a kulcsszavak a sikerélmény és a játékosság.  A lelkes edzőt egy tréningen zavartuk meg szezonkezdő villáminterjú elejéig.

Bővebben...:

Régebbi interjúk

Szemtelenül fiatal jobbszélső költözött Szombathelyre, hogy aztán játékával tanyát is verjen a város hagyományos sportegyesületében. Rábai Alexandrát Mosonmagyaróvárról igazolta a Hali, ahol a kézilabdázó tavaly ebben az osztályban bajnoki címet ünnepelhetett. Idén is sokat várnak tőle a vasi megyeszékhelyen, elsősorban dinamizmusa hozhat a „konyhára”. Egyesületünk a nehéznek ígérkező pontvadászatban sem söpri szőnyeg alá a fiatalítás kérdését, a keret idén az átlagéletkort tekintve közel dobogós lehetne. A versenysport azonban a pontokról szól, így Alexandra számára is a kihívás elsősorban az eredményes szereplés lesz majd.

Bővebben...:

Események

 

 

 

Go to top