Köszöntünk az újraalakult Haladás Kézilabda hivatalos weboldalán. Szakosztályunk az 1919 óta aktívan működő,  hamarosan száz éves jubileumát ünneplő Szombathelyi Haladás kiemelt látványsportágaként tevékenykedik.  A Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb gyermeklétszámával rendelkező sportklubjaként, a kézilabda területén is igyekszünk követni az évtizedek óta meglévő egyesületi hagyományokat és tradíciókat.  A vadonatúj komplexum megépülésével sportolóink kiváló körülmények , és a legmodernebb feltételek mellett versenyezhetnek.  Szakmai munkát végzünk a női és a fiú szakág utánpótlásában, valamennyi korosztály számára biztosítani tudjuk a feltételeket a szivacskézilabdától egészen a felnőtt együttesig.


A zöld-fehér színek egyet jelentenek a sport iránti alázattal, a mindennapos mozgással, a versenyzés valamennyi  fény és árnyék oldalával.  Rohanó világunkban klasszikus csapatsportként a kézilabda szerepe felértékelődik, így élen járunk az érték-, és közösségteremtésben.  Halisnak lenni egy életérzés, egy különleges feeling.   Hiszünk a kézilabda varázsában, a fair playben, és a tisztességes versenyszellemben! 

Dolgozzunk együtt, dolgozzunk a kézilabdáért! 

 

 

Az első ilyen szombathelyi kezdeményezés városon belül, ahol az iskolák mérhetik össze kézilabda tudásukat. Értékes nyereményekkel gazdagodhat a bajnok csapat! Szent Márton  Városi Kézilabda Torna a HALADÁS rendezésében!

.

Ügyesen bánsz a labdával? Szeretnél Te lenni a következő Görbicz Anita, vagy Iváncsik Gergő? Akkor nálunk a helyed! Próbáld ki minél  előbb Vas Megye egyik legnagyobb klubbjában! 

"Mondj igent a kézilabdára!" –  Méltó befejezése volt a sikerekkel teli szezonnak kézilabda táborunk. 

A 2018-19-es szezonban  utánpótlásunkban már 19 csapatot tudtuk versenyeztetni és több csapatunk  országosan elismert tornákon is szerepelt. Idén először sikerült nemzetközi tornára is eljutnunk, ami igazi élmény volt a gyerekek számára.

 Az idei  szezonzáró táborunkban is természetesen a főszerep a kézilabda edzéseké volt, de  a kézilabdán kívül sok kiegészítő program varázsolta élménydússá a hetet. Hétfőn? a komplexumtúra keretein belül a gyerekek megtekinthették a stadiont, a VIP szektorokat és minden helyiséget, ahol sportolóink készülnek. Kedden  a Csimborasszó Rehabilitációs Központ gyógytornászai a core izmokat megmozgató edzéssel készültek a táborozók számára, kiemelve a prevenció és az egészséges fejlődés elengedhetetlen fontosságát. Látványos trükkökkel, mutatványokkal Nagy Jonathan, illuzionista varázsolt jókedvet a szerda délutáni programba. A Holdfényligetben és a Sárvári Fürdőben két teljes napot töltöttünk el , végül pénteken egy közös mozival zártuk a hetet.

Most egy kis pihenő következik versenyzőinknek, de hamarosan kezdődik a 2019/2020-as szezon és augusztusban megkezdődnek a felkészülések az idényre. Addig is ne feledjétek a „Tábor Arca” játékunkat, ahol igazán szoros versenynek lehetünk tanúi! Lájkra fel!

#haladas #kezilabda #szombathely #tabor #camp #mondjigentakezilabdara

Legfrissebb interjúnk

A Brenner János Általános Iskola és Gimnázium valamint a Haladás VSE Kézilabda már tavaly is sikeres együttműködéssel vezette be a legkisebb korosztályok számára elérhető kézilabda foglalkozásokat.  Simon Krisztina vezérletével szinte áradnak a gyerekek az edzésekre, ahol  a védekezés keménységét,  és a támadások alapjait is megtanulhatják oly sok minden más mellett.  A hosszú éveken keresztül kiváló pedagógusként tevékenykedő edzőnk elsősorban a játék megkedveltetésében látja a sikerek forrását, hitvallása szerint gyermek és gyermek között nem szabad különbséget tenni.   Mivel valamennyien szeretik a labdát és a mozgást a kulcsszavak a sikerélmény és a játékosság.  A lelkes edzőt egy tréningen zavartuk meg szezonkezdő villáminterjú elejéig.

Bővebben...:

Régebbi interjúk

Sokszor választották már meg a mezőny legjobbjának, ám az Üstökös Kupán a gólgyáros maszkját is magára ölthette a Haladás fiatal tehetsége Kuglics Lili. A főként irányítóként mozgó kézilabdázótól nem áll messze, hogy alkalmasint egy az egyben megfirkálja az emberét, villámgyors indulósebességére kevesen tudnak azonnal reagálni a pályán. Az ifjú játékos kulcsszereplője volt a Cell Cup győztes alakulatnak is, és vastagon kivette a részét a hétvégi dunaújvárosi ötödik helyből. A torna gólkirálynője címet megnyerő sportolót faggattuk dióhéjban a begyűjtött élményeiről.

Bővebben...:

Események

 

 

 

Go to top